Kreatív nyelvtanfolyam
A Kreatív Nyelvtanulás alkalmával a nyelvtanulót passzív hallgatóból a tanulási folyamat aktív résztvevőjévé, irányítójává, főszereplőjévé teszi. Ez nem csak azért következik be mert maga választja meg a tanulás helyét, idejét, tempóját, hanem azért is mert az idegen nyelvhez való viszonya is alapvetően megváltozik. A tanfolyamon való részvétel során nem olvasmányok, szavak, szabályok passzív befogadója, hanem alkotó, kreatív résztvevő már az első pillanattól. A meghatározott szavakból és nyelvtani szabályokból szóban egyéni mondatrészeket, mondatokat alkot, tehát beszél az idegen nyelven.
Ezzel a módszerrel a kreatív nyelvtanfolyam résztvevője valóban a saját kezébe veszi a tanulását. Mindezek mellett nem egyedül kell végrehajtania a feladatokat, mert egy részletesen kidolgozott tananyag áll rendelkezésére. A szókincs valamint a nyelvtani tematika sok év munkájának eredménye, az alapelv: az induláskor először a leggyakoribb szavakkal, az alapvető nyelvtannal kezdeni a beszédet, a szókincs bővítésére csak ezután kerül sor. A nyelvtan által előírtakkal csak később kell foglalkozni. A “kreatív” nyelvtanuló már az elejétől kezdve aktív nyelvtudáshoz jut, amely annak ellenére, hogy eleinte kevés, de rögtön használható, mobilizálható. A folyamatosan ellenőrzött helyes megoldások sikerélményt, egészséges önbizalmat adnak, ezekre igen nagy szükség van az idegen nyelven való megszólaláshoz.